Rengés
Elkészült a házad?
Rengés kezdődik.
Moraj dobta, gyorsuló robaj.
Széjjel zúzza a fényt.
Árnycserepet szór éveidre.
Hiába keresed magadban
a csillanó üdvöt.
Mintha régi-régi könyvben
írták volna vala:
az alvilági istenek
elhajították a káosz lándzsáját.
Remeg az épületed.
Hogyan mondanád így a köznek
közlésed, a temetett közöknek?
Mi itt a miért? Kietlen házhelyen
talpad alatt kavics csikorog.
Repülőgéprobaj. Kettévágott azúr.
Viszi a reggel a pirkadatot.
Vörös sárkány aranyló mezőn.
Úsznak lassú felhők –
időtlen kékben antennák ágboga.
Távolban a hegy: őstengeri hal.
Rásötétül azúr mezőre.
Az eltávozott erdőkirályhoz
Hová lettél, erdőkirály?
Redves trónod csonk az úton.
Medve arca élő fában.
Nap felszúrva feszes húron.
Megteltek a szóló színek
mozdulatlan katapulton.
Bizáncias búraégen
kitágul az égi nyúlnyom.
Manó les a lombok közül
kárörvendőn béna búdon.
Kirándulók, csak flangálnak.
Jöjjön el már élő úton,
érkezzék meg, aki elment,
hajítsa a homályt – hulljon!
Bár a fényed elvesződött,
az évekbe belemúljon,
ragyogj vissza levelekben,
nedvdús lapu rád simuljon,
gyere vissza, erdőkirály,
koronásan járj a túlon!
A kastély
A szél zúg, már-már robajlik
a sötét arborétum határán hajladozó
fenyők között. Részeglazán
és feszengőn üldögélő alakok
hűlt helyén most minden
kisebbnek tűnik. A fecsegés előtti
és utáni csend fenyeget.
Itt vannak a szobában ők,
a hiú elvtelenek és a régebbi,
jellemesen gyenge arisztokraták kísértetei.
Teljesen jelen vannak, figyelnek
túléber zajban, túléles látásban.
Itt a tömör, fakóbarnán ómódi polc,
kecsesen hajló, kecskepatában
végződő széklábak, császárvirágos
függönyök atmoszférájában.
De nem avatkoznak közbe.
A folyosó is néma a sötét-
barna csigalépcső rejtekén.
Mint megszilárdult láva rideg idilljében.
Valahai
Hol vagytok, ti régi betonfalak?
Porosan szilárd, dísztelen
tömbötök búcsútlan hova lett?
Emelhetetlen súlyotok
lepkeként repült el
az akkori figyelmemmel.
A személytelenül közvetlen,
szürke zugok korszaka hol van?
Most az üres helyeken színes zajok.
A valahai térből mintha
kitaposták volna az időt.
Mint elhasznált matracból,
megposhadt levegő szivárog.
Megszállás, vonulás, tankok
Ébredés előtt
az álominterjúvoló megkérdi,
szerintem hol lenne a legjobb a Földön.
– Olyan helyen, amilyet Jézus akarna,
bár azt mondta, az Ő országa
nem e világból való,
a kérdés viszont erre vonatkozik.
Közben hallom:
megszállás, vonulás, tankok.
Komor tőmondatukkal
érkeznek az elítéltek. Felébredek.
Kezdődik az új nap.
Ugyanolyan, mint mindig.
(Megjelent az Alföld 2023/1-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Csontó Lajos munkája.)
Hozzászólások